Elöljáróban megkérek minden kedves, családtagot, barátot, ismerőst, hogy szálljon be a brainstormingba és adjatok nekem sok-sok tanácsot a most következő dologhoz! Ugyanis bonyolítom az életem és dilemmában vagyok, döntenem kéne, és a mérleg egyik oldala -sok átszenvedett, álmatlan éjszaka után- se akar megbillenni. Szóval én itt és most kiöntöm a szívem, aztán reagáljatok please!
Előre szólok hogy ez egy hosszú, lelkizős és nem annyira vidám poszt lesz!
Na tehát. Kezdjük ott, hogy lassan egy éve vagyok "majdnem" boldog egyetemista, és csaknem 2 éve, hogy elindultam szép hazámból. Mielőtt kijöttem volna, egy hosszan tartó depressziós időszakban voltam, az otthoni egyre rosszabbodó helyzet, a Kodolányin töltött nem túl kellemes idő miatt, egyetlen sikerélményem a japán nyelv elsajátítása jelentette, de sajnos Japánba kijutni semmi esélyem se volt, a népszerűsége és a korom miatt se (20 éves korig lehet pályázni az ösztöndíjra) és miután nagyon szeretem az ázsiai kultúrát a következő választásom a szomszédos országra, Taiwanra esett, ami így messziről nagyon vonzó volt márcsak a Japánhoz való közelsége miatt is. Én nagy naívan azt gondoltam, hogy csak ki kell törnöm otthonról, aztán minden jó lesz, ha már ott vagyok Taiwanon, biztos át fogok tudni utazgatni a vágyam elsőszámú tárgyába, Japánba, meg amúgyis Taiwan majdnem Japán (hö-hö nagyon nem). Szóval ezerrel ment a készülődés az ösztöndíj jelentkezésre, jól beizzítottam Mátét is, hogy miért ne menjünk ki 1 évre kínait tanulni ha már adatik rá lehetőség. Ő megkapta, így minden klappolt az álomutazáshoz.
A mellékes tervem az volt, hogy az egy éves kiszakadás alatt, visszaszerzem az elveszett önbizalmam, kilábalok a depiből, elfelejtek minden szart és elrendezgetem a fejemben a dolgokat, mit is akarok az élettől meg a jövőtől. (Ez amúgy boldogan jelenthetem, hogy kipipálva, az egyik célt elértem, tudom, hogy tervezőgrafikus és illusztrátor szeretnék lenni, ha nagy leszek, márcsak az a fránya diploma kéne)
Kijöttünk, megvolt az első repülőutam meg ilyenek, volt nagy öröm, meg kultúrsokk, az első év a nyelviskolában hellyel-közzel idilli volt, egész évben nem volt más dolgunk, minthogy kínait tanuljunk, napi 2-4 órányi intenzív kínai órával, azaz a fennmaradó időt mindenféle hasznos és haszontalan dologgal lehetett tölteni. Tiszta sor.
Viszont már akkor észleltük, hogy szociálisan, kulturálisan és intellektuálisan mennyire különbözik Taiwan Magyarországtól, de még a nemzetközi diákok se abban az évben voltak a legjobb arcok. (Idén van csomó tök barátságos japán pl. ) Persze természetesen nagyon sok jó élményben is volt részünk!
Szó ami szó a "Round 1" végefelé közeledve elkezdett motoszkálni bennünk a gondolat, hogy akkor most visszamenjünk vagy maradjunk, ha lehet, ugyanis Máté meghosszabbíthatta az ösztöndíját. Felmerült a kellemetlen probléma, hogy otthon mennyire nem lehet bejutni semmi felsőoktatási intézménybe, pedig milyen jó lenne már legyűrni azt a diplomát, főleg, hogy már tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mit akarok. Erre Taiwan ideális közegnek bizonyult, gondoltuk mi, olcsó az élet, a tandíj se annyira vészes (azért 400ezer Ft félévente így is) elég könnyű bejutni az egyetemre és mit nekünk, hogy az oktatás nyelve kínaiul van, majd csak lesz valahogy, meg amúgyis meglett a kínai középfokú.
Aztán elérkezett a szeptember, iskolakezdés, belépés a nagybetűs egyetemista életbe, óriási reményekkel telve és energiával belefeccölve, hogy leküzdjünk minden elénk gördülő akadályt.
Csak mindez sajnos számomra pár dolgon elcsúszott.
Először is szépen lassan teljesen elvesztettem az érdeklődésem a kínai iránt, mert az egyik legproblémásabb és leglelombozóbb nyelv, amivel eddig találkoztam. Egy szintig roppant érdekesnek tartottam az írásjeleket, de a 2-3ezredik leírása, olvasása, nem értése után, csak a kétely maradt meg bennem, hogy egy nyelvben miért van így túlbonyolítva az írás de nem egyszerű szinten...A beszéddel se jobb a helyzet, hiába tanultunk meg egy rakat szókincset, kiderült hogy élesben teljesen másokat használnak (természetes, hogy ezen a szinten már jön a cizellált/kétértelmű/irodalmi megfogalmazás. De akkoris.) Ami a legrosszabb, hogy az angol hiánya miatt, nem tudnak mást tenni, mint hogy elvárják ugyanazt a teljesítményt, mint a kínaiaktól, vannak tantárgyak, amik egyáltalán nem "nem anyanyelvűeknek" valók és mégis kötelező teljesítenünk. Pedig abszolút egyértelmű, hogy lehetetlen azt egy külföldinek leraknia, és nem csak átcsúszni szeretne az ember egy kegyelem 2-essel a nyelvi hiányosságai miatt.
A másik az óriási kulturális űr ami tátong köztem és a taiwaniak közt. Nagyon más Ázsiában felnőni, mint Európában, tök más behatások érnek egészen kiskortól kezdve, ami azt vonja maga után, hogy nagyon kevés a közös beszédtéma. Ez lehet az oka annak is, hogy nem akarózik kialakulni baráti kapcsolat se köztünk. Amitől az ember magányosnak, elveszettnek érzi magát egy idegen kultúrában, szomjazva a saját kultúráját. A legnehezebb az ittlétben a 0 szociális élet, ami meg Európában ugye elég változatos és diverz.
És ehhez még hozzáadódik kismillió apróság, ami kényelmetlenné/kellemetlenné teszi a dolgokat, de azok taglalásától most eltekintek. (Persze megint leírom, hogy temérdek pozitívum is van itt, ami meg azt mondatja velem, hogy hülye vagy, mi a bajod, itt vagy egy tök élhető országban, ahol semmi nehézség, akadály nincs a kínait leszámítva...)
Sőt nem fogjátok elhinni, de már lemondtam Japánról is, csak fölöslegesen kínzom magam az örökös áhítozással! Perpill nem vágyok másra minthogy visszamehessek Európába, annak ellenére, hogy tudom, hogy szar a helyzet, és hogy minden észérv az ellen szól, hogy ezt a remek lehetőséget itt hagyjam. (Pl. a tény, hogy már benn vagyok és megcsináltam 1 évet, meg hogy épp elég időt vesztegettem el így is, mikor lesz már diplomám stb.)
De a szívem már rég nem találja a helyét itt...Lehet, hogy csak a honvágy beszél belőlem, és csak haza kéne menni egy kicsit, aztán minden jó lenne, nem tudom...
Ha ezúttal végre megkapnám az ösztöndíjat, akkor biztos több motivációm lenne továbbcsinálni. DE ha nem lesz meg idén se, akkor tényleg komoly döntéshelyzetbe kerülök, és közel sem arról van szó, hogy feladom, vagy megfutamodom, mert már pontosan tudom mi akarok lenni csak meg kell találni a lehető legjobb módját, hogy hogy valósítsam meg (ebből egy opció a taiwani egyetem), plusz Máté ösztöndíjával, végtelen jóindulatával és támogatásával sem akarok visszaélni, azért itt nagy pénzekről beszélünk, és miattam össze kell húznunk magunkat nagyon, hogy egy ösztöndíjból vagyunk itt ketten.
És akkor a végén nézzük az alternatívákat:
Leszögezem, ha itt nem is, de valahol mindenképp egyetemre akarok menni és elvégezni egy BA-t legalább, az tuti! (szóval ne izgulj mama mindenképp lesz nappali egyetemi igazolásod tőlem)
Azt is, hogy nem Magyarországon! Az, hogy otthon nem lehet boldogulni nem újdonság, de az se, hogy az Unióban viszont jóval inkább!
Szóval...
Choice no. 1: Anglia.
- Drága az egyetem, de minden EU diák jogosult diákhitelre, ami sokkal kedvezőbb feltételekkel rendelkezik, mint az otthoni, (teljesen fedezi a költségeket) és ha nem londoni egyetemre megy az ember és nem szórja szanaszét a pénzt, akkor mégse olyan drága. (Ez inkább megérne egy diákhitelt, mint a szar Kodolányi annó!)
- Anglia művészeti szempontból a legjobb választás, sokkal elismertebb lesz a diplomám szakmailag, minta taiwani lenne.
- Plusz eszméletlen sok egyetemen lehet tanulni tervezőgrafikát/illusztrációt (sok egyetem=több esély, hogy felvesznek!)
- A szociális életre se lenne panaszom, az biztos...meg az inspiráló behatásokra.
- Magas szintű angol nyelvtudásra lehet szert tenni.
- Lehet mellette melózni.
Szimpatikus egyetem: The University of Hertfordshire, Graphic design and illustration BA
(gyönyörű a campus/város, fél óra vonattal Londontól, normális árak...stb.)
Choice no. 2: Svédország v. Norvégia
- Ingyenes az egyetem, de sokba kerül az élet;
- meg kell hozzá tanulni svédül v norvégül (egy újabb nyelv 0-ról kezdése), ami plusz x idő;
- mindkettő kis ország, ami azt jelenti hogy kevés a művészeti egyetem/sok a jelentkező, főleg, hogy nincs tandíj.
- Állítólag unalmas ott élni...(de cserébe jól élnek.)
- Szakmai szempontból viszont megint nagyon jó célország, csak gondoljunk azokra a vagány svéd design cuccokra.
- Emellett is lehet melózni.
Szimpatikus egyetem: Konstfack, Graphic design and illustration BA
És végül egy fontos pozitívum: Nyugat-Európában dolgozni köztudottan jobban megéri, mint otthon, mert sokkal jobbak a fizetések, ehhez jó kezdet, ha az adott országban végzed el az egyetemet. Tudom, hogy seholse fenékig tejfel és mindenhol van sok szar!
Miután ide kicsorgattam a lelkem legsötétebb bugyrait, mégegyszer kérek mindenkit, hogy hallassa a hangját alul kommentben, vagy akár a facebookon, lehet engem lehülyézni is meg minden. Ha valami meg nem tiszta, vagy további infót igényeltek ahhoz a véleményeteket kinyilvánítsátok, szóljatok, kérdezzetek, csak segítsetek, mert minél több véleményt szeretnék hallani:)
SZERINTETEK HOVA TOVÁBB??? Menjek vagy maradjak?
