Nah sziasztok! Túljártam a gonosz tűzfal eszén! Nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, de fúdejóóóvagy internet explóóórer!!! ÉS köszönet a lakótársamnak, aki az ötletet adta, hogy próbáljam meg másik böngészőben :D
Szóval végre új hírekkel tudok szolgálni, ugyanis elkezdődött a várva-várt egyetem és lett munkám is, ami mindkettő nagyon jó dolog, de kicsit rossz is, mert nem lesz semmire se időm, vége a jóvilágnak, meg a lustinak. Kicsit túl hirtelen jött ez a nagy elfoglaltság, úgyhogy most épp asszimilálódok erősen, ami főleg abban mutatkozik meg, hogy úton-útfélen elpilledek, főként akkor amikor nyugalmi helyzetben vagyok (ülök a metrón vagy gépezek az ágyamon stb.)
Előszőr is a munkáról:
Végül abba a boltba vettek fel ahova, a legviccesebben sikerült jelentkezni, itt van közel ugyanis ahol lakom (10 perc) és történetesen bementem vásárolni ezt-azt, mert ilyen kisebb fajta ázsiai élelmiszer bolt (vietnámiak kezén), de olyan extrával, hogy árul bubble tea-t, amiből ugyebár rengeteget volt alkalmam inni Taiwanon. Szóval nem kellett sok, hogy bemenjek körülnézni. Aztán hirtelen felindulásból, a kasszánál megkérdeztem, hogy nem kell-e nekik valaki részmunkaidőben és mázlimra pont a bolt menedzsert találtam be. Mint utóbb kiderült, akkor pont nem kerestek senkit, de pár hétre rá, megszorultak, úgyhogy amikor már nem is számítottam rá jött a telefon, hogy menjek be egy interjúra a nagykerbe. Vasárnap már tréningen voltam és tegnap (szerdán) ledolgoztam az első teljes napom. Nem mondom, hogy a kedvenc munkahelyem lesz, de jó hogy van, és legalább megtanultam, hogy kell bubble tea-t csinálni. Kicsit, azért a sors furán intézi a dolgokat, mert pont tegnap munka közben hívtak egy másik helyről, ami meg japán és nagyon szerettem volna ott dolgozni, de vissza kellett utasítanom őket, mert már megvolt ez a munka. Kár, hogy nem hívtak előbb, mert ott pl. csomó japánt tudtam volna használni, gyakorolni :( Meghát csak több közöm van a japcsi cuccokhoz, mint a vetnámihoz... Nah mindegy, ezvan :D
10-19-ig van a munkaidőm amúgy amiből 1 óra ebédszünet, szóval nem vészes. Viszont sajnos heti 4 napot kell mennem ami egy kicsit zsúfolt, mert így csak 1 napom van a héten, ami szabad :(
Térjünk rá az egyetemre:
A tanárok elég jó arcok, kb. 5-6 van összesen a szakon, ebből csak 3-man tanítanak majd minket ebben a félévben. Összesen 16-an vagyunk a szakon diákok, elég családias, de pont ezért olyan igazi egyetem hangulata van, hogy nem egy nagy terembe vagyunk beterelve sokan, és elég szabadon lehet interaktolni a tanárokkal óra közben. Ma volt végülis az első rendes nap, de még nem az órarend szerinti órával, hanem ilyen "üdvözlő" projekt, kaptunk egy feladatot és kis csoportokban kellett előjönni egy 3D makettal hozzá. Nagyon érdekes is volt a feladat: egy 65 cm hosszú építménnyel át kellett hídalni egy szakadékot, és kaptunk hozzá mellékneveket, hogy milyen legyen az építmény, pl. dinamikus, szép, innovatív stb. Ez eddig szuperjó volt, csak sajnos jól beszoptam azokkal, akikkel egy csoportba kerültem (egy nyomi bolgár arc, akinek sztem gondjai vannak az angollal, meg egy nagyon laza reppercsávó aki leszarta az egészet). A bolgár gyerek totál félreértette a feladatot, hiába próbáltam megértetni vele, hogy itt most makettet kell építeni, ő erősködött, hogy rajzolni is elég, és ráerőszakolta mindenkire a saját ötletét, az enyémet meg mind lehurrogta (kivéve az alap ötletem, hogy dns-szalaggal hidaljunk át, sztem rohadt jól nézett volna ki, ha megcsináltuk volna 3D-ben....) szóval a végén a miénk volt az egyetlen aminek nem makettje volt, ezt persze szóvá is tette a tanár. Tudjátok ebben az a szar érzés, hogy mások miatt, te is rossz színben tűnsz fel... Szóval remélem nem sűrűn leszek egy csoportban ezzel a sráccal :D
Amúgy van egy svéd csaj akivel elég egy húron pendülünk, kb. mi ketten vagyunk az ilyen kinézetre is művész arcok, ha értitek mire gondolok :DDD Elvileg van egy norvég csaj is, de őt eddig csak a regisztráción láttam. Kiváncsi leszek rá. Van még egy lány, akinek az anyukája magyar, de Németországban született, úgyhogy nem tud magyarul. Van egy vidéki angol csajszi, akiről kiderült, hogy ő is tanul japánul. Van egy nagyon-nagyon külvárosi proli csajszi, nah ő az akit az angol szlengben chav-nek hívnak. Van egy elég helyes fiú, ráadásul tök jó a neve: Jake Johnson :D Van egy mókamester szerű gyerek, akit Hamster-nek (hörcsög) kell hívni, és van vagy 4 feka, és még egy srác akit ma láttam előszőr. Egyelőre ennyivel találkoztam, de elvileg vannak még páran, akiket nem láttam még. De miután ilyen kevesen vagyunk, szerintem jó móka lesz nagyon, el tudom képzelni, hogy jól összekovácsolódunk.
És akkor az órarendünk: csak 2 nap van óránk egy héten, de 3 órás egy óra, és mindegyik 20 kreditet ér.
Akit érdekelnek a tantárgyaim:
1. év 1. szemeszter:
Visual studies (vizuális tanulmányok) ~vizuális kommunikáció
Digital Skills (digitális ismeretek) ~számítógépes design szoftverek használata
Research and Referencing (kutatómunka) ~hogyan keress forrásokat, ötletet
Image Making (képalkotás) ~illusztráció
És a többi csak érdekességből:
1. év 2. szemeszter:
Typography (tipográfia)
Digital Skills (folytatólagos)
Research and Referencing (úgyszintén)
Ideas, developement & context (ötletek, fejlesztés és kontextus)
2. év 1. szemeszter:
Word and Image (szó és kép)
Narrative Structures (narratív szerkezetek)
Ideas and Perspectives (ötletek és perspektívák)
2. év 2. szemeszter:
Professional graphic design practice ~az összes eddigi kombinálva
Designing for interaction (inteaktív design)
Negotiated Projects (szakmaválasztás)
3. év 1. szemeszter:
Design portfolio (profi portfólió összeállítás)
Experimental Communications (kísérleti komm.)
Concept developement (koncept fejlesztés)
3. év 2. szemeszter:
Professional Presentation ~hogy képviseld magad
Major Project (diplomamunka)
Ennyi volna, állok elébe hogy hogy alakulnak majd a dolgok ténylegesen, és remélem sok okosságot megtanítanak és profi leszek a végére meg minden :D
2012. szeptember 28., péntek
2012. szeptember 1., szombat
Eltelt egy újabb hét...
...és a költözésen kívül semmi izgalmas nem történt.
Az ideiglenes helyen nem volt rossz a társaság, bár nagyon igényelték a szociáliskodást, de hamar befogadtak miután látták, hogy nem vagyok rossz fej, sőt!
Viszont miután tudtam, hogy csak pár napra maradok, még mindig meglehetősen kényelmetlenül, tábori körülmények közt voltam, bőröndből öltözködés, hajszárító hiánya miatt a hajmosás hiánya, tudom undorító vagyok, de semmi kedvem nem volt megfázni, amit itt elég könnyű. Éjszaka most már elég hideg van, de napközben is ritkán süt a nap. Nincs olyan hideg, átlagosan 18-20 fok, de nagyon csípős a szél, ha fúj. És majdnem mindennap esik az eső, persze nem azt kell elképzelni, hogy egész nap mindig, hanem csak mondjuk van egy kis negyed-fél órás szemerkélés egy nap. Én eddig utáltam az esőt, de itt más alapokra helyeződött az esővel való viszonyom. Konkrétan nem is érdekel ha esik, mert szinte észre se lehet venni.
Aztán eljött a várva várt nap, a költözés. A taxit szerencsésen megúsztam 14 fontból, halleluja, ráadásul ez volt az első taxis, aki beszélgetős kedvében volt, mint ahogy azt általában meg lehet szokni a taxisoktól.
A környék, ahol lakom elmegy, csak sajnos nincs sok bolt a közelben, csak magán kisboltok. Viszont a legközelebbi metrómegálló 5-10 perc sétára van, ott meg van minden, szupermarket, pláza stb.
A ház maga nagyon takaros, a szobám meg bár pici, de abszolút, kultúrált és kellemes.
A lakótársak is normálisak, alul lakik egy néni a férjével, fent pedig 4 szoba van, egyikben egy fiatal pár lakik (vagy csak haverok, ez nem tiszta), aztán szemben egy fiú, és egy szoba üres, de a mai napra pont beköltöztettek egy szerencsétlen sorsú csajt, akinek sürgősen kellett valami, plusz ugye az én szobám.
Lehet, hogy mégis hosszabb ideig maradok itt, mert az ismerősökkel összeköltözés füstbement, ugyanis nagyobbak az igényeik és 150-200/hét keresnek maguknak helyet, ami valljuk be nem kevés.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy nem pakolok ki addig, hogy ne kelljen újra becsomagolgatni, de már kezdett nagyon zavarni, úgyhogy ezek után vérszemet kaptam és kipakoltam a bőröndökből, meg berendezkedtem, mint egy rendes lakó.
Íme pár kép amit tegnap este csináltam a szobáról, miután kész lettem a rendezkedéssel:
Miután beköltöztem, első utam az Argos-ba vezettem, ami egy nagyon érdekes bolt. Mindenféle dolgot lehet kapni, elektronikai cikket, bútort, ágyneműt stb., minden amire egy házban szükség lehet. De nem lehet megnézni, hanem van egy kis üzlethelység meg egy bazi vaskos katalógus, abból választod ki, mit akarsz venni, odaviszed a pénztárhoz, megmutatod az újságból, hogy mit kérsz, kifizeted és aztán kapsz egy sorszámot és ott az üzletben egy pultnál kiadják neked. (Gondolom hátul van egy raktár, ahonnan előre hozzák). Na itt vettem én hajszárítót!
Csütörtökön megejtettünk egy kicsit gótosabb fotósorozatot az ukrán pultos csajjal, aki igazából, fotós/ szobrásznak tanul London legjobb művészeti egyetemén (irigykedem...). Bár nem annyira az én világom a temetőben fotózós-véres téma, de érdekes volt kipróbálni, úgy éreztem magam, mint valami japán horrorszellem, a fehér neglizsé megvolt, testfestékkel bemázolta a bőröm fehérre, volt piros kontaktlencse is, meg véres könny, csak a hosszú fekete haj hiányzott. Az egész koncept a fotós ötlete volt, én csak öltöztetős babaként funkcionáltam ezúttal. Mindenestre jó móka volt.
Akit érdekel itt megtekinthetők a képek:
http://a-aleksandrovich.blogspot.co.uk/2012/08/alive.html
Tegnap pedig úgy volt, hogy Arival mászkálunk egy kicsit, de aztán idő hiányában csak egy kávé mellett csevegtünk egy keveset, de az is tök jó volt. Hazafele pedig hosszú tépelődés után végre engedtem a kísértésnek és bementem egy Primark-ba, amiről azt kell tudni, hogy Anglia legolcsóbb ruha áruházlánca, de nagyon stílusos cuccokkal, olcsóbb mint a H&M és szerintem sokkal jobb ruhák vannak :D Direkt nem mentem eddig semmilyen ilyesmi ruhabolt közelébe, mert ismerem magam, de már nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg milyen, annyit hallottam róla...
Természetesen, nem jöttem haza üres kézzel...
Az ideiglenes helyen nem volt rossz a társaság, bár nagyon igényelték a szociáliskodást, de hamar befogadtak miután látták, hogy nem vagyok rossz fej, sőt!
Viszont miután tudtam, hogy csak pár napra maradok, még mindig meglehetősen kényelmetlenül, tábori körülmények közt voltam, bőröndből öltözködés, hajszárító hiánya miatt a hajmosás hiánya, tudom undorító vagyok, de semmi kedvem nem volt megfázni, amit itt elég könnyű. Éjszaka most már elég hideg van, de napközben is ritkán süt a nap. Nincs olyan hideg, átlagosan 18-20 fok, de nagyon csípős a szél, ha fúj. És majdnem mindennap esik az eső, persze nem azt kell elképzelni, hogy egész nap mindig, hanem csak mondjuk van egy kis negyed-fél órás szemerkélés egy nap. Én eddig utáltam az esőt, de itt más alapokra helyeződött az esővel való viszonyom. Konkrétan nem is érdekel ha esik, mert szinte észre se lehet venni.
Aztán eljött a várva várt nap, a költözés. A taxit szerencsésen megúsztam 14 fontból, halleluja, ráadásul ez volt az első taxis, aki beszélgetős kedvében volt, mint ahogy azt általában meg lehet szokni a taxisoktól.
A környék, ahol lakom elmegy, csak sajnos nincs sok bolt a közelben, csak magán kisboltok. Viszont a legközelebbi metrómegálló 5-10 perc sétára van, ott meg van minden, szupermarket, pláza stb.
A ház maga nagyon takaros, a szobám meg bár pici, de abszolút, kultúrált és kellemes.
A lakótársak is normálisak, alul lakik egy néni a férjével, fent pedig 4 szoba van, egyikben egy fiatal pár lakik (vagy csak haverok, ez nem tiszta), aztán szemben egy fiú, és egy szoba üres, de a mai napra pont beköltöztettek egy szerencsétlen sorsú csajt, akinek sürgősen kellett valami, plusz ugye az én szobám.
Lehet, hogy mégis hosszabb ideig maradok itt, mert az ismerősökkel összeköltözés füstbement, ugyanis nagyobbak az igényeik és 150-200/hét keresnek maguknak helyet, ami valljuk be nem kevés.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy nem pakolok ki addig, hogy ne kelljen újra becsomagolgatni, de már kezdett nagyon zavarni, úgyhogy ezek után vérszemet kaptam és kipakoltam a bőröndökből, meg berendezkedtem, mint egy rendes lakó.
Íme pár kép amit tegnap este csináltam a szobáról, miután kész lettem a rendezkedéssel:
Miután beköltöztem, első utam az Argos-ba vezettem, ami egy nagyon érdekes bolt. Mindenféle dolgot lehet kapni, elektronikai cikket, bútort, ágyneműt stb., minden amire egy házban szükség lehet. De nem lehet megnézni, hanem van egy kis üzlethelység meg egy bazi vaskos katalógus, abból választod ki, mit akarsz venni, odaviszed a pénztárhoz, megmutatod az újságból, hogy mit kérsz, kifizeted és aztán kapsz egy sorszámot és ott az üzletben egy pultnál kiadják neked. (Gondolom hátul van egy raktár, ahonnan előre hozzák). Na itt vettem én hajszárítót!
Csütörtökön megejtettünk egy kicsit gótosabb fotósorozatot az ukrán pultos csajjal, aki igazából, fotós/ szobrásznak tanul London legjobb művészeti egyetemén (irigykedem...). Bár nem annyira az én világom a temetőben fotózós-véres téma, de érdekes volt kipróbálni, úgy éreztem magam, mint valami japán horrorszellem, a fehér neglizsé megvolt, testfestékkel bemázolta a bőröm fehérre, volt piros kontaktlencse is, meg véres könny, csak a hosszú fekete haj hiányzott. Az egész koncept a fotós ötlete volt, én csak öltöztetős babaként funkcionáltam ezúttal. Mindenestre jó móka volt.
Akit érdekel itt megtekinthetők a képek:
http://a-aleksandrovich.blogspot.co.uk/2012/08/alive.html
Tegnap pedig úgy volt, hogy Arival mászkálunk egy kicsit, de aztán idő hiányában csak egy kávé mellett csevegtünk egy keveset, de az is tök jó volt. Hazafele pedig hosszú tépelődés után végre engedtem a kísértésnek és bementem egy Primark-ba, amiről azt kell tudni, hogy Anglia legolcsóbb ruha áruházlánca, de nagyon stílusos cuccokkal, olcsóbb mint a H&M és szerintem sokkal jobb ruhák vannak :D Direkt nem mentem eddig semmilyen ilyesmi ruhabolt közelébe, mert ismerem magam, de már nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg milyen, annyit hallottam róla...
Természetesen, nem jöttem haza üres kézzel...
Azt képzeljétek el, csak viszonyításként hogy a felsők darabja 6 font (~2000 ft), zokni/harisnya 2 font (~700 ft), a cipő 3 font (~1000 ft) és a kistáska 4 font volt (~1500 ft). Veszélyes egy hely, főleg ha látnátok, hogy mekkora a választék.
BANG nesze egy pofon a sztereotípiának, hogy London drága. Én azt mondom relatív, szerintem csak ügyesen kell vásárolni, mindenből lehet találni jó áron, akkora a választék.
És van annyi 1 fontos bolt, mint a szemét, meg nagyon sokmindent lehet kapni amúgyis 1-2 fontért. Az a drága, ha beülsz egy étterembe, vagy egy pubba, de a mindennapi szükségletekhez nem kell olyan sok.
Szóval egyelőre még mindig tetszik itt eléggé, élvezem az önálló életet egy ilyen fasza helyen, mint London!
Hétfőn vagy kedden, pedig ráállunk Arival a munka témára, aztán remélhetőleg jó hírekkel szolgálhatok majd a legközelebbi bejegyzésben. Addig a hétvégén még pihi (még amíg lehet), tegnap be is vásároltam magamnak kaját a hétvégére, úgyhogy nem megyek sehova, szobafogságot kaptam a bűntudatomtól a Primark-ért :D
2012. augusztus 26., vasárnap
Az első hetem Londonban- összefoglalás!
Most, hogy nagyjából kezd kialakulni az itteni életem, azt kell mondjam, hogy eddig nagyon tetszik minden, az emberek többnyire irtó jófejek és pubba járni merő élvezet!
Ugyan kicsit bonyolultan, de végre sikerült ideiglenesen letelepednem az iránylondon.hu segítségével, majd aztán az 5 hét letelte után (amíg a szerződés tart), nagy valószínűséggel összeköltözünk egy házba egy ismerősömmel, aki nemsokára érkezik Londonba többedmagával :)
Akkor nézzük a főbb eseményeket:
Ugye miután megérkeztem, 1 hétig Terrynél, a régi angol főnökömnél laktam Crouch Hill-ben, ami egy nagyon kellemes környék eléggé megszerettem, sajnálom, hogy ott kellett hagynom.
Sokat jártam le ez idő alatt a pubjába, és megismerkedtem pár kedves emberrel: Angelina, a belevaló leszbi ukrán pultos csaj, aztán Kriszti, a magyar konyhalány, aki szorult helyzetemben ajánlotta az iránylondon-os ügynökséget. Plusz Terry angol haverjai közül is párat, pl. volt egy akivel nagyon jót dumáltunk, vagy egy fél napot eltöltöttünk együtt, mikor megtudta, hogy még sose billiárdoztam, elcsalt, hogy megtanítson, aztán egy másik helyre elmentünk darts-ozni is, közben meg vette nekem rendesen a cidereket! Amúgy a cider nekem való, mert én nem érzek meg belőle semmit :D Közben mesélt csomó háttérinfót meg ellátott tanácsokkal szóval nagyon rendes arc volt!
Kedden volt a suliban a lakás börze, amiben nagyot csalódtam, mert annyi volt, hogy beültettek egy gép elé, hogy keressek albikat azon a honlapon, amit már hónapok óta bújok. Kiábrándító volt...
Pénteken el kellett jönnöm a Terrytől, mert jött a menyasszonya hétvégére Magyarországról, így aztán örök hálám, Arinak, a nővérének, és a nagyon aranyos lakótársaiknak, hogy befogadtak egy éjszakára, ráadásul még el is vittek magukkal bulizni este, mert az egyik lakó, Laci, visszatér Magyarhonba és búcsúbulija volt!
Habár nem vagyok egy partiarc, elég jól éreztem magam és közeli barátságot kötöttem az epres ciderekkel és sörökkel, mint pl. a Fruli <3 Köszi Ari!!!
Tegnap jöttem ide ahol most vagyok, itt most 4 napig maradok, amíg be tudok költözni az albiba. Rendesek az iránylondon-osok, hogy szerveztek nekem ideiglenes helyet addigis és nem kellett hostelbe mennem!
Ebben a házban 8 magyar lakik, egész jófejek, remélem, hogy az állandó helyen is azok lesznek, mert ha nem, sajnálni fogom, hogy nem maradok itt!
A címem ez lesz, 29-étől él:
A suli csak Szeptember 24-én kezdődik, addig remélhetőleg dolgozni fogok.
Jah és akit érdekel ezek lesznek a tantárgyaim idén:
Már alíg várom, hogy megkapjam az órarendem!!!
Amit még fontosnak tartok megemlíteni az az, hogy nagyon finomak a kaják, várom, hogy el tudjak kezdeni végre főzni, és kipróbálgatni a szupermarketek bőséges kínálatát! A tegnap este fénypontja pl. egy jó majonézes krumplisali volt 75p-ért!
Röviden ennyi lenne a hét történése, ma punnyadtam végre egy kicsit, ami nagyon jól esett a mozgalmas hetem után! Örömteli, hogy minden viszonylag simán megoldódott!
Ugyan kicsit bonyolultan, de végre sikerült ideiglenesen letelepednem az iránylondon.hu segítségével, majd aztán az 5 hét letelte után (amíg a szerződés tart), nagy valószínűséggel összeköltözünk egy házba egy ismerősömmel, aki nemsokára érkezik Londonba többedmagával :)
Akkor nézzük a főbb eseményeket:
Ugye miután megérkeztem, 1 hétig Terrynél, a régi angol főnökömnél laktam Crouch Hill-ben, ami egy nagyon kellemes környék eléggé megszerettem, sajnálom, hogy ott kellett hagynom.
Sokat jártam le ez idő alatt a pubjába, és megismerkedtem pár kedves emberrel: Angelina, a belevaló leszbi ukrán pultos csaj, aztán Kriszti, a magyar konyhalány, aki szorult helyzetemben ajánlotta az iránylondon-os ügynökséget. Plusz Terry angol haverjai közül is párat, pl. volt egy akivel nagyon jót dumáltunk, vagy egy fél napot eltöltöttünk együtt, mikor megtudta, hogy még sose billiárdoztam, elcsalt, hogy megtanítson, aztán egy másik helyre elmentünk darts-ozni is, közben meg vette nekem rendesen a cidereket! Amúgy a cider nekem való, mert én nem érzek meg belőle semmit :D Közben mesélt csomó háttérinfót meg ellátott tanácsokkal szóval nagyon rendes arc volt!
Kedden volt a suliban a lakás börze, amiben nagyot csalódtam, mert annyi volt, hogy beültettek egy gép elé, hogy keressek albikat azon a honlapon, amit már hónapok óta bújok. Kiábrándító volt...
Pénteken el kellett jönnöm a Terrytől, mert jött a menyasszonya hétvégére Magyarországról, így aztán örök hálám, Arinak, a nővérének, és a nagyon aranyos lakótársaiknak, hogy befogadtak egy éjszakára, ráadásul még el is vittek magukkal bulizni este, mert az egyik lakó, Laci, visszatér Magyarhonba és búcsúbulija volt!
Habár nem vagyok egy partiarc, elég jól éreztem magam és közeli barátságot kötöttem az epres ciderekkel és sörökkel, mint pl. a Fruli <3 Köszi Ari!!!
Tegnap jöttem ide ahol most vagyok, itt most 4 napig maradok, amíg be tudok költözni az albiba. Rendesek az iránylondon-osok, hogy szerveztek nekem ideiglenes helyet addigis és nem kellett hostelbe mennem!
Ebben a házban 8 magyar lakik, egész jófejek, remélem, hogy az állandó helyen is azok lesznek, mert ha nem, sajnálni fogom, hogy nem maradok itt!
A címem ez lesz, 29-étől él:
30 Finsbury Road,
N22 8PD
London
UK
A suli csak Szeptember 24-én kezdődik, addig remélhetőleg dolgozni fogok.
Jah és akit érdekel ezek lesznek a tantárgyaim idén:
Már alíg várom, hogy megkapjam az órarendem!!!
Amit még fontosnak tartok megemlíteni az az, hogy nagyon finomak a kaják, várom, hogy el tudjak kezdeni végre főzni, és kipróbálgatni a szupermarketek bőséges kínálatát! A tegnap este fénypontja pl. egy jó majonézes krumplisali volt 75p-ért!
Röviden ennyi lenne a hét történése, ma punnyadtam végre egy kicsit, ami nagyon jól esett a mozgalmas hetem után! Örömteli, hogy minden viszonylag simán megoldódott!
2012. augusztus 18., szombat
Újrakezdés - Londonból jelentkezem!
Sziasztok!
Egy gyors beszámoló a Mekiből az Oxford Street-en!
Tudom nem írtam már ide ezer éve, De most, hogy minden kirajzolódott, büszkén jelentem, hogy szeptembertől itt London-ban rontom a levegőt egy ideig, illetve már most is, ugyanis tegnap meg is érkeztem! úgyhogy újra felveszem a fonalat, és folytatódik a blog immáron Londoni kalandjaimmal :)
Az útról egy picit:
Busszal mentem, Eurolines-szal, amely opciót nemcsak az olcsósága miatt, hanem amiatt is választottam mert az repülőre felvihető szokásos 1 poggyász helyett, 2-őt is fel lehet vinni (még csak le se mérik...).
Hozzáteszem legközelebb inkább repcsivel mennék :)
Viszont sajnos mindig kell legyen valami galiba, ahogy kimentem a Népligetre, és megtaláltam az állást ahonnan ment, elég fura volt, hogy nem állt benn a busz még kb. fél órával az indulás előtt.
Aztán már kezdett nagyon gyanús lenni aztán kiderült, hogy nem volt elég utas a londoni buszra, uhogy a Párizsba menő busz visz ki minket Bécsbe és ott kell majd áltszállni a londonira (mint utóbb kiderült a szlovákok buszával vontak össze, gondolhatjátok, hogy sajnáltam leszállni a tip-top Eurolines-os buszról és átszállni egy jobb napokat is megélt távolsági buszra, ahol a 25 magyaron meg a pár egyéb Bécsben felszálló utason kívül mindenki szlovákul hablatyolt :(
Azon kívül, hogy kicsit kényelmetlen volt a busz, nem volt vészes az út, 2-3 óránként volt 10-15 perces pihi még éjjel is!
Azt külön megemlíteném, hogy mikor már a francia kompátkelőnél voltunk és ki kellett szállni határellenőrzésre, a 2 francia határőr pasi, aki nézegette az útleveleket, totál ráindult a Sailor Moon tetkómra, pedig nem hiszem hogy ismerték magát a mesét.
A kompról annyit, hogy szerintem nem is komp volt (pedig ferry volt kiírva, ami ugyebár kompot jelent). De inkább egy hosszú teherszállító vagonra emlékeztett, csak a vizen ment keresztül valahogy, és elvileg valami vonatszerű húzta egy sínen (legalábbis mikor átértünk úgy tűnt.)
Nem is kellett kiszállni, hanem beterelték a buszt egy hosszú tartályba (kb. pont akkora mint a busz), semmi ablak meg ilyesmi, klausztrofóbiásoknak nem ajánlom!
Ilyesmi:
Már az első perctől kezdve úgy éreztem, hogy most azonnal fulladásos halállal fogunk meghalni, annyira nem volt levegő, de még a légkondi/szellőző se ment), nem hogy fél órán keresztül bírjuk amíg átértünk. Azért nem kell félni túléltem, és az első benyomásom az volt Ánglusföldről, hogy meseszép!
Nagyon jó az idő amúgy! Állítólag ma van a nyár eddig legmelegebb napja :D
Aztán Dovernál kitettünk pár embert:
Aztán megérkeztünk Londonba a Victoria Buszpályaudvarra (kedves Ji: pontosan odaértünk, 27 óra volt tényleg!), taxiba szálltam (ami amúgy nem olcsó 30 fontot fizettem érte, dehát sajna nem volt más lehetőségem...)
Terry hazakísért magához a cuccaimmal, de aztán mennie kellett vissza dolgozni, úgyhogy az este csak annyit tettem, hogy sétálgattam a környéken és pihiztem.
Ma pedig bejöttem az Oxford street-re Sim kártyát meg egyebeket szerezni, de főleg azért, hogy tudjak nektek életjelet adni (Terrynél nincs net :( ). Külön poén, hogy a Mekiben ahol ülök, volt egy magyar dolgozó, rögtön össze is haverkodtam vele :) (Amúgy Terrynél is dolgozik egy magyar lány de azon nem lepődtem meg :))
Annyit, hogy elég jól megértetem magam az itteniekkel, bár gondolom biztos elsőre vágják, hogy külföldi vagyok de nem akadnak fenn, mint amihez még Taiwanon hozzászoktam... Kifejezetten fura érzés, hogy be vagyok olvadva a tömegbe mégcsak különleges stílusúnak se a számítok a sok extrémen öltözködő divatos londoner között :) Az emberek is kedvesek, sok a bevándorló eladó a boltban (pl. indiai) ami előszőr megrémített, de már tudom, hogy semmi gáz nincs velük, sőt a fekákkal való jó élményhez legyen hozzá írva, hogy a buszpályaudvaron pont egy feka szánt meg a nagy csomagjaimmal és az egyiket kivitte nekem a taxiig :) Sőt külön vicc, hogy volt egy fű dealer feka rögtön és már ajánlgatta volna h vegyek szerintem, de amint meglátta a csomagjaimat mondta, hogy ja bocs te biztos taxira vársz, szóval közel se olyan veszélyes eddig mint képzeltem xD Igaz láttam már olyan gettó fekákat is de azokat csak messziről ki kell kerülni, és békén hagynak! Itt az Oxford streeten meg mindenki nagyon csini :)
Nagy vonalakban ennyit, mert már órák óta itt ülök a Mekiben, aztán szerintem mindenki utál mert kevés a hely :D
Majd még jelentkezem!
Egy gyors beszámoló a Mekiből az Oxford Street-en!
Tudom nem írtam már ide ezer éve, De most, hogy minden kirajzolódott, büszkén jelentem, hogy szeptembertől itt London-ban rontom a levegőt egy ideig, illetve már most is, ugyanis tegnap meg is érkeztem! úgyhogy újra felveszem a fonalat, és folytatódik a blog immáron Londoni kalandjaimmal :)
Az útról egy picit:
Busszal mentem, Eurolines-szal, amely opciót nemcsak az olcsósága miatt, hanem amiatt is választottam mert az repülőre felvihető szokásos 1 poggyász helyett, 2-őt is fel lehet vinni (még csak le se mérik...).
Hozzáteszem legközelebb inkább repcsivel mennék :)
Viszont sajnos mindig kell legyen valami galiba, ahogy kimentem a Népligetre, és megtaláltam az állást ahonnan ment, elég fura volt, hogy nem állt benn a busz még kb. fél órával az indulás előtt.
Aztán már kezdett nagyon gyanús lenni aztán kiderült, hogy nem volt elég utas a londoni buszra, uhogy a Párizsba menő busz visz ki minket Bécsbe és ott kell majd áltszállni a londonira (mint utóbb kiderült a szlovákok buszával vontak össze, gondolhatjátok, hogy sajnáltam leszállni a tip-top Eurolines-os buszról és átszállni egy jobb napokat is megélt távolsági buszra, ahol a 25 magyaron meg a pár egyéb Bécsben felszálló utason kívül mindenki szlovákul hablatyolt :(
Azon kívül, hogy kicsit kényelmetlen volt a busz, nem volt vészes az út, 2-3 óránként volt 10-15 perces pihi még éjjel is!
Azt külön megemlíteném, hogy mikor már a francia kompátkelőnél voltunk és ki kellett szállni határellenőrzésre, a 2 francia határőr pasi, aki nézegette az útleveleket, totál ráindult a Sailor Moon tetkómra, pedig nem hiszem hogy ismerték magát a mesét.
A kompról annyit, hogy szerintem nem is komp volt (pedig ferry volt kiírva, ami ugyebár kompot jelent). De inkább egy hosszú teherszállító vagonra emlékeztett, csak a vizen ment keresztül valahogy, és elvileg valami vonatszerű húzta egy sínen (legalábbis mikor átértünk úgy tűnt.)
Nem is kellett kiszállni, hanem beterelték a buszt egy hosszú tartályba (kb. pont akkora mint a busz), semmi ablak meg ilyesmi, klausztrofóbiásoknak nem ajánlom!
Ilyesmi:
Már az első perctől kezdve úgy éreztem, hogy most azonnal fulladásos halállal fogunk meghalni, annyira nem volt levegő, de még a légkondi/szellőző se ment), nem hogy fél órán keresztül bírjuk amíg átértünk. Azért nem kell félni túléltem, és az első benyomásom az volt Ánglusföldről, hogy meseszép!
Nagyon jó az idő amúgy! Állítólag ma van a nyár eddig legmelegebb napja :D
Aztán Dovernál kitettünk pár embert:
Aztán megérkeztünk Londonba a Victoria Buszpályaudvarra (kedves Ji: pontosan odaértünk, 27 óra volt tényleg!), taxiba szálltam (ami amúgy nem olcsó 30 fontot fizettem érte, dehát sajna nem volt más lehetőségem...)
Terry hazakísért magához a cuccaimmal, de aztán mennie kellett vissza dolgozni, úgyhogy az este csak annyit tettem, hogy sétálgattam a környéken és pihiztem.
Ma pedig bejöttem az Oxford street-re Sim kártyát meg egyebeket szerezni, de főleg azért, hogy tudjak nektek életjelet adni (Terrynél nincs net :( ). Külön poén, hogy a Mekiben ahol ülök, volt egy magyar dolgozó, rögtön össze is haverkodtam vele :) (Amúgy Terrynél is dolgozik egy magyar lány de azon nem lepődtem meg :))
Annyit, hogy elég jól megértetem magam az itteniekkel, bár gondolom biztos elsőre vágják, hogy külföldi vagyok de nem akadnak fenn, mint amihez még Taiwanon hozzászoktam... Kifejezetten fura érzés, hogy be vagyok olvadva a tömegbe mégcsak különleges stílusúnak se a számítok a sok extrémen öltözködő divatos londoner között :) Az emberek is kedvesek, sok a bevándorló eladó a boltban (pl. indiai) ami előszőr megrémített, de már tudom, hogy semmi gáz nincs velük, sőt a fekákkal való jó élményhez legyen hozzá írva, hogy a buszpályaudvaron pont egy feka szánt meg a nagy csomagjaimmal és az egyiket kivitte nekem a taxiig :) Sőt külön vicc, hogy volt egy fű dealer feka rögtön és már ajánlgatta volna h vegyek szerintem, de amint meglátta a csomagjaimat mondta, hogy ja bocs te biztos taxira vársz, szóval közel se olyan veszélyes eddig mint képzeltem xD Igaz láttam már olyan gettó fekákat is de azokat csak messziről ki kell kerülni, és békén hagynak! Itt az Oxford streeten meg mindenki nagyon csini :)
Nagy vonalakban ennyit, mert már órák óta itt ülök a Mekiben, aztán szerintem mindenki utál mert kevés a hely :D
Majd még jelentkezem!
2012. április 27., péntek
Hova tovább?
Sorry megint minden lelkes olvasótól, hogy eltűntem, amiről főleg a Kínai Újévi hónapos szünet nagyszabású beszámolója tehet, amit sikerült addig húzni-halasztani amíg ez lett belőle. Szóval most az újévi eseményektől eltekintenék, szép volt, jó volt, tán igaz se volt (voltunk kirándulni, képek úgyis vannak fb-n, de főként élveztük a pihit, meg készültünk a továbbiakra) inkább fontosabb dolgokról szeretnék most írni.
Elöljáróban megkérek minden kedves, családtagot, barátot, ismerőst, hogy szálljon be a brainstormingba és adjatok nekem sok-sok tanácsot a most következő dologhoz! Ugyanis bonyolítom az életem és dilemmában vagyok, döntenem kéne, és a mérleg egyik oldala -sok átszenvedett, álmatlan éjszaka után- se akar megbillenni. Szóval én itt és most kiöntöm a szívem, aztán reagáljatok please!
Előre szólok hogy ez egy hosszú, lelkizős és nem annyira vidám poszt lesz!
Na tehát. Kezdjük ott, hogy lassan egy éve vagyok "majdnem" boldog egyetemista, és csaknem 2 éve, hogy elindultam szép hazámból. Mielőtt kijöttem volna, egy hosszan tartó depressziós időszakban voltam, az otthoni egyre rosszabbodó helyzet, a Kodolányin töltött nem túl kellemes idő miatt, egyetlen sikerélményem a japán nyelv elsajátítása jelentette, de sajnos Japánba kijutni semmi esélyem se volt, a népszerűsége és a korom miatt se (20 éves korig lehet pályázni az ösztöndíjra) és miután nagyon szeretem az ázsiai kultúrát a következő választásom a szomszédos országra, Taiwanra esett, ami így messziről nagyon vonzó volt márcsak a Japánhoz való közelsége miatt is. Én nagy naívan azt gondoltam, hogy csak ki kell törnöm otthonról, aztán minden jó lesz, ha már ott vagyok Taiwanon, biztos át fogok tudni utazgatni a vágyam elsőszámú tárgyába, Japánba, meg amúgyis Taiwan majdnem Japán (hö-hö nagyon nem). Szóval ezerrel ment a készülődés az ösztöndíj jelentkezésre, jól beizzítottam Mátét is, hogy miért ne menjünk ki 1 évre kínait tanulni ha már adatik rá lehetőség. Ő megkapta, így minden klappolt az álomutazáshoz.
A mellékes tervem az volt, hogy az egy éves kiszakadás alatt, visszaszerzem az elveszett önbizalmam, kilábalok a depiből, elfelejtek minden szart és elrendezgetem a fejemben a dolgokat, mit is akarok az élettől meg a jövőtől. (Ez amúgy boldogan jelenthetem, hogy kipipálva, az egyik célt elértem, tudom, hogy tervezőgrafikus és illusztrátor szeretnék lenni, ha nagy leszek, márcsak az a fránya diploma kéne)
Kijöttünk, megvolt az első repülőutam meg ilyenek, volt nagy öröm, meg kultúrsokk, az első év a nyelviskolában hellyel-közzel idilli volt, egész évben nem volt más dolgunk, minthogy kínait tanuljunk, napi 2-4 órányi intenzív kínai órával, azaz a fennmaradó időt mindenféle hasznos és haszontalan dologgal lehetett tölteni. Tiszta sor.
Viszont már akkor észleltük, hogy szociálisan, kulturálisan és intellektuálisan mennyire különbözik Taiwan Magyarországtól, de még a nemzetközi diákok se abban az évben voltak a legjobb arcok. (Idén van csomó tök barátságos japán pl. ) Persze természetesen nagyon sok jó élményben is volt részünk!
Szó ami szó a "Round 1" végefelé közeledve elkezdett motoszkálni bennünk a gondolat, hogy akkor most visszamenjünk vagy maradjunk, ha lehet, ugyanis Máté meghosszabbíthatta az ösztöndíját. Felmerült a kellemetlen probléma, hogy otthon mennyire nem lehet bejutni semmi felsőoktatási intézménybe, pedig milyen jó lenne már legyűrni azt a diplomát, főleg, hogy már tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mit akarok. Erre Taiwan ideális közegnek bizonyult, gondoltuk mi, olcsó az élet, a tandíj se annyira vészes (azért 400ezer Ft félévente így is) elég könnyű bejutni az egyetemre és mit nekünk, hogy az oktatás nyelve kínaiul van, majd csak lesz valahogy, meg amúgyis meglett a kínai középfokú.
Aztán elérkezett a szeptember, iskolakezdés, belépés a nagybetűs egyetemista életbe, óriási reményekkel telve és energiával belefeccölve, hogy leküzdjünk minden elénk gördülő akadályt.
Csak mindez sajnos számomra pár dolgon elcsúszott.
Először is szépen lassan teljesen elvesztettem az érdeklődésem a kínai iránt, mert az egyik legproblémásabb és leglelombozóbb nyelv, amivel eddig találkoztam. Egy szintig roppant érdekesnek tartottam az írásjeleket, de a 2-3ezredik leírása, olvasása, nem értése után, csak a kétely maradt meg bennem, hogy egy nyelvben miért van így túlbonyolítva az írás de nem egyszerű szinten...A beszéddel se jobb a helyzet, hiába tanultunk meg egy rakat szókincset, kiderült hogy élesben teljesen másokat használnak (természetes, hogy ezen a szinten már jön a cizellált/kétértelmű/irodalmi megfogalmazás. De akkoris.) Ami a legrosszabb, hogy az angol hiánya miatt, nem tudnak mást tenni, mint hogy elvárják ugyanazt a teljesítményt, mint a kínaiaktól, vannak tantárgyak, amik egyáltalán nem "nem anyanyelvűeknek" valók és mégis kötelező teljesítenünk. Pedig abszolút egyértelmű, hogy lehetetlen azt egy külföldinek leraknia, és nem csak átcsúszni szeretne az ember egy kegyelem 2-essel a nyelvi hiányosságai miatt.
A másik az óriási kulturális űr ami tátong köztem és a taiwaniak közt. Nagyon más Ázsiában felnőni, mint Európában, tök más behatások érnek egészen kiskortól kezdve, ami azt vonja maga után, hogy nagyon kevés a közös beszédtéma. Ez lehet az oka annak is, hogy nem akarózik kialakulni baráti kapcsolat se köztünk. Amitől az ember magányosnak, elveszettnek érzi magát egy idegen kultúrában, szomjazva a saját kultúráját. A legnehezebb az ittlétben a 0 szociális élet, ami meg Európában ugye elég változatos és diverz.
És ehhez még hozzáadódik kismillió apróság, ami kényelmetlenné/kellemetlenné teszi a dolgokat, de azok taglalásától most eltekintek. (Persze megint leírom, hogy temérdek pozitívum is van itt, ami meg azt mondatja velem, hogy hülye vagy, mi a bajod, itt vagy egy tök élhető országban, ahol semmi nehézség, akadály nincs a kínait leszámítva...)
Sőt nem fogjátok elhinni, de már lemondtam Japánról is, csak fölöslegesen kínzom magam az örökös áhítozással! Perpill nem vágyok másra minthogy visszamehessek Európába, annak ellenére, hogy tudom, hogy szar a helyzet, és hogy minden észérv az ellen szól, hogy ezt a remek lehetőséget itt hagyjam. (Pl. a tény, hogy már benn vagyok és megcsináltam 1 évet, meg hogy épp elég időt vesztegettem el így is, mikor lesz már diplomám stb.)
De a szívem már rég nem találja a helyét itt...Lehet, hogy csak a honvágy beszél belőlem, és csak haza kéne menni egy kicsit, aztán minden jó lenne, nem tudom...
Ha ezúttal végre megkapnám az ösztöndíjat, akkor biztos több motivációm lenne továbbcsinálni. DE ha nem lesz meg idén se, akkor tényleg komoly döntéshelyzetbe kerülök, és közel sem arról van szó, hogy feladom, vagy megfutamodom, mert már pontosan tudom mi akarok lenni csak meg kell találni a lehető legjobb módját, hogy hogy valósítsam meg (ebből egy opció a taiwani egyetem), plusz Máté ösztöndíjával, végtelen jóindulatával és támogatásával sem akarok visszaélni, azért itt nagy pénzekről beszélünk, és miattam össze kell húznunk magunkat nagyon, hogy egy ösztöndíjból vagyunk itt ketten.
És akkor a végén nézzük az alternatívákat:
Leszögezem, ha itt nem is, de valahol mindenképp egyetemre akarok menni és elvégezni egy BA-t legalább, az tuti! (szóval ne izgulj mama mindenképp lesz nappali egyetemi igazolásod tőlem)
Azt is, hogy nem Magyarországon! Az, hogy otthon nem lehet boldogulni nem újdonság, de az se, hogy az Unióban viszont jóval inkább!
Szóval...
Choice no. 1: Anglia.
Szimpatikus egyetem: The University of Hertfordshire, Graphic design and illustration BA
(gyönyörű a campus/város, fél óra vonattal Londontól, normális árak...stb.)
Choice no. 2: Svédország v. Norvégia
Szimpatikus egyetem: Konstfack, Graphic design and illustration BA
És végül egy fontos pozitívum: Nyugat-Európában dolgozni köztudottan jobban megéri, mint otthon, mert sokkal jobbak a fizetések, ehhez jó kezdet, ha az adott országban végzed el az egyetemet. Tudom, hogy seholse fenékig tejfel és mindenhol van sok szar!
Miután ide kicsorgattam a lelkem legsötétebb bugyrait, mégegyszer kérek mindenkit, hogy hallassa a hangját alul kommentben, vagy akár a facebookon, lehet engem lehülyézni is meg minden. Ha valami meg nem tiszta, vagy további infót igényeltek ahhoz a véleményeteket kinyilvánítsátok, szóljatok, kérdezzetek, csak segítsetek, mert minél több véleményt szeretnék hallani:)
SZERINTETEK HOVA TOVÁBB??? Menjek vagy maradjak?
Elöljáróban megkérek minden kedves, családtagot, barátot, ismerőst, hogy szálljon be a brainstormingba és adjatok nekem sok-sok tanácsot a most következő dologhoz! Ugyanis bonyolítom az életem és dilemmában vagyok, döntenem kéne, és a mérleg egyik oldala -sok átszenvedett, álmatlan éjszaka után- se akar megbillenni. Szóval én itt és most kiöntöm a szívem, aztán reagáljatok please!
Előre szólok hogy ez egy hosszú, lelkizős és nem annyira vidám poszt lesz!
Na tehát. Kezdjük ott, hogy lassan egy éve vagyok "majdnem" boldog egyetemista, és csaknem 2 éve, hogy elindultam szép hazámból. Mielőtt kijöttem volna, egy hosszan tartó depressziós időszakban voltam, az otthoni egyre rosszabbodó helyzet, a Kodolányin töltött nem túl kellemes idő miatt, egyetlen sikerélményem a japán nyelv elsajátítása jelentette, de sajnos Japánba kijutni semmi esélyem se volt, a népszerűsége és a korom miatt se (20 éves korig lehet pályázni az ösztöndíjra) és miután nagyon szeretem az ázsiai kultúrát a következő választásom a szomszédos országra, Taiwanra esett, ami így messziről nagyon vonzó volt márcsak a Japánhoz való közelsége miatt is. Én nagy naívan azt gondoltam, hogy csak ki kell törnöm otthonról, aztán minden jó lesz, ha már ott vagyok Taiwanon, biztos át fogok tudni utazgatni a vágyam elsőszámú tárgyába, Japánba, meg amúgyis Taiwan majdnem Japán (hö-hö nagyon nem). Szóval ezerrel ment a készülődés az ösztöndíj jelentkezésre, jól beizzítottam Mátét is, hogy miért ne menjünk ki 1 évre kínait tanulni ha már adatik rá lehetőség. Ő megkapta, így minden klappolt az álomutazáshoz.
A mellékes tervem az volt, hogy az egy éves kiszakadás alatt, visszaszerzem az elveszett önbizalmam, kilábalok a depiből, elfelejtek minden szart és elrendezgetem a fejemben a dolgokat, mit is akarok az élettől meg a jövőtől. (Ez amúgy boldogan jelenthetem, hogy kipipálva, az egyik célt elértem, tudom, hogy tervezőgrafikus és illusztrátor szeretnék lenni, ha nagy leszek, márcsak az a fránya diploma kéne)
Kijöttünk, megvolt az első repülőutam meg ilyenek, volt nagy öröm, meg kultúrsokk, az első év a nyelviskolában hellyel-közzel idilli volt, egész évben nem volt más dolgunk, minthogy kínait tanuljunk, napi 2-4 órányi intenzív kínai órával, azaz a fennmaradó időt mindenféle hasznos és haszontalan dologgal lehetett tölteni. Tiszta sor.
Viszont már akkor észleltük, hogy szociálisan, kulturálisan és intellektuálisan mennyire különbözik Taiwan Magyarországtól, de még a nemzetközi diákok se abban az évben voltak a legjobb arcok. (Idén van csomó tök barátságos japán pl. ) Persze természetesen nagyon sok jó élményben is volt részünk!
Szó ami szó a "Round 1" végefelé közeledve elkezdett motoszkálni bennünk a gondolat, hogy akkor most visszamenjünk vagy maradjunk, ha lehet, ugyanis Máté meghosszabbíthatta az ösztöndíját. Felmerült a kellemetlen probléma, hogy otthon mennyire nem lehet bejutni semmi felsőoktatási intézménybe, pedig milyen jó lenne már legyűrni azt a diplomát, főleg, hogy már tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mit akarok. Erre Taiwan ideális közegnek bizonyult, gondoltuk mi, olcsó az élet, a tandíj se annyira vészes (azért 400ezer Ft félévente így is) elég könnyű bejutni az egyetemre és mit nekünk, hogy az oktatás nyelve kínaiul van, majd csak lesz valahogy, meg amúgyis meglett a kínai középfokú.
Aztán elérkezett a szeptember, iskolakezdés, belépés a nagybetűs egyetemista életbe, óriási reményekkel telve és energiával belefeccölve, hogy leküzdjünk minden elénk gördülő akadályt.
Csak mindez sajnos számomra pár dolgon elcsúszott.
Először is szépen lassan teljesen elvesztettem az érdeklődésem a kínai iránt, mert az egyik legproblémásabb és leglelombozóbb nyelv, amivel eddig találkoztam. Egy szintig roppant érdekesnek tartottam az írásjeleket, de a 2-3ezredik leírása, olvasása, nem értése után, csak a kétely maradt meg bennem, hogy egy nyelvben miért van így túlbonyolítva az írás de nem egyszerű szinten...A beszéddel se jobb a helyzet, hiába tanultunk meg egy rakat szókincset, kiderült hogy élesben teljesen másokat használnak (természetes, hogy ezen a szinten már jön a cizellált/kétértelmű/irodalmi megfogalmazás. De akkoris.) Ami a legrosszabb, hogy az angol hiánya miatt, nem tudnak mást tenni, mint hogy elvárják ugyanazt a teljesítményt, mint a kínaiaktól, vannak tantárgyak, amik egyáltalán nem "nem anyanyelvűeknek" valók és mégis kötelező teljesítenünk. Pedig abszolút egyértelmű, hogy lehetetlen azt egy külföldinek leraknia, és nem csak átcsúszni szeretne az ember egy kegyelem 2-essel a nyelvi hiányosságai miatt.
A másik az óriási kulturális űr ami tátong köztem és a taiwaniak közt. Nagyon más Ázsiában felnőni, mint Európában, tök más behatások érnek egészen kiskortól kezdve, ami azt vonja maga után, hogy nagyon kevés a közös beszédtéma. Ez lehet az oka annak is, hogy nem akarózik kialakulni baráti kapcsolat se köztünk. Amitől az ember magányosnak, elveszettnek érzi magát egy idegen kultúrában, szomjazva a saját kultúráját. A legnehezebb az ittlétben a 0 szociális élet, ami meg Európában ugye elég változatos és diverz.
És ehhez még hozzáadódik kismillió apróság, ami kényelmetlenné/kellemetlenné teszi a dolgokat, de azok taglalásától most eltekintek. (Persze megint leírom, hogy temérdek pozitívum is van itt, ami meg azt mondatja velem, hogy hülye vagy, mi a bajod, itt vagy egy tök élhető országban, ahol semmi nehézség, akadály nincs a kínait leszámítva...)
Sőt nem fogjátok elhinni, de már lemondtam Japánról is, csak fölöslegesen kínzom magam az örökös áhítozással! Perpill nem vágyok másra minthogy visszamehessek Európába, annak ellenére, hogy tudom, hogy szar a helyzet, és hogy minden észérv az ellen szól, hogy ezt a remek lehetőséget itt hagyjam. (Pl. a tény, hogy már benn vagyok és megcsináltam 1 évet, meg hogy épp elég időt vesztegettem el így is, mikor lesz már diplomám stb.)
De a szívem már rég nem találja a helyét itt...Lehet, hogy csak a honvágy beszél belőlem, és csak haza kéne menni egy kicsit, aztán minden jó lenne, nem tudom...
Ha ezúttal végre megkapnám az ösztöndíjat, akkor biztos több motivációm lenne továbbcsinálni. DE ha nem lesz meg idén se, akkor tényleg komoly döntéshelyzetbe kerülök, és közel sem arról van szó, hogy feladom, vagy megfutamodom, mert már pontosan tudom mi akarok lenni csak meg kell találni a lehető legjobb módját, hogy hogy valósítsam meg (ebből egy opció a taiwani egyetem), plusz Máté ösztöndíjával, végtelen jóindulatával és támogatásával sem akarok visszaélni, azért itt nagy pénzekről beszélünk, és miattam össze kell húznunk magunkat nagyon, hogy egy ösztöndíjból vagyunk itt ketten.
És akkor a végén nézzük az alternatívákat:
Leszögezem, ha itt nem is, de valahol mindenképp egyetemre akarok menni és elvégezni egy BA-t legalább, az tuti! (szóval ne izgulj mama mindenképp lesz nappali egyetemi igazolásod tőlem)
Azt is, hogy nem Magyarországon! Az, hogy otthon nem lehet boldogulni nem újdonság, de az se, hogy az Unióban viszont jóval inkább!
Szóval...
Choice no. 1: Anglia.
- Drága az egyetem, de minden EU diák jogosult diákhitelre, ami sokkal kedvezőbb feltételekkel rendelkezik, mint az otthoni, (teljesen fedezi a költségeket) és ha nem londoni egyetemre megy az ember és nem szórja szanaszét a pénzt, akkor mégse olyan drága. (Ez inkább megérne egy diákhitelt, mint a szar Kodolányi annó!)
- Anglia művészeti szempontból a legjobb választás, sokkal elismertebb lesz a diplomám szakmailag, minta taiwani lenne.
- Plusz eszméletlen sok egyetemen lehet tanulni tervezőgrafikát/illusztrációt (sok egyetem=több esély, hogy felvesznek!)
- A szociális életre se lenne panaszom, az biztos...meg az inspiráló behatásokra.
- Magas szintű angol nyelvtudásra lehet szert tenni.
- Lehet mellette melózni.
Szimpatikus egyetem: The University of Hertfordshire, Graphic design and illustration BA
(gyönyörű a campus/város, fél óra vonattal Londontól, normális árak...stb.)
Choice no. 2: Svédország v. Norvégia
- Ingyenes az egyetem, de sokba kerül az élet;
- meg kell hozzá tanulni svédül v norvégül (egy újabb nyelv 0-ról kezdése), ami plusz x idő;
- mindkettő kis ország, ami azt jelenti hogy kevés a művészeti egyetem/sok a jelentkező, főleg, hogy nincs tandíj.
- Állítólag unalmas ott élni...(de cserébe jól élnek.)
- Szakmai szempontból viszont megint nagyon jó célország, csak gondoljunk azokra a vagány svéd design cuccokra.
- Emellett is lehet melózni.
Szimpatikus egyetem: Konstfack, Graphic design and illustration BA
És végül egy fontos pozitívum: Nyugat-Európában dolgozni köztudottan jobban megéri, mint otthon, mert sokkal jobbak a fizetések, ehhez jó kezdet, ha az adott országban végzed el az egyetemet. Tudom, hogy seholse fenékig tejfel és mindenhol van sok szar!
Miután ide kicsorgattam a lelkem legsötétebb bugyrait, mégegyszer kérek mindenkit, hogy hallassa a hangját alul kommentben, vagy akár a facebookon, lehet engem lehülyézni is meg minden. Ha valami meg nem tiszta, vagy további infót igényeltek ahhoz a véleményeteket kinyilvánítsátok, szóljatok, kérdezzetek, csak segítsetek, mert minél több véleményt szeretnék hallani:)
SZERINTETEK HOVA TOVÁBB??? Menjek vagy maradjak?
2012. január 10., kedd
Az első vizsgaidőszakom
Haló mindenki!
Tudom tudom, szörnyű vagyok, hogy hónapokra hanyagolom mindig a blogom, de őszintén mondom az utóbbi időben nem történt igazán sok említésre méltó, amiről érdemes lenne blogolni!
Minden nap suli, hétvégén meg punnyadás...mókuskerék...
A karácsony nem volt semmi extra, bár idén volt karácsonyi hangulatom valamelyest, de eléggé elromlott azon a ponton, hogy nem volt karácsonyi szünet... Elmentünk egy japán all you can eat-be karácsony alkalmával, ahol átvágtak minket és csak kétszer lehetett rendelni, de azért nagyon finom volt persze! Szilveszterkor már inkább biztosra mentünk és visszamentünk a Yayan Yakinikube, ami újfent remek élmény volt! (Éljen a japán hússütögetés orrvérzésig!!!)
Most, hogy így az első félév végéhez közeledünk, megosztanék pár tapasztalatot arról, hogy milyen volt az elmúlt félévem, mint taiwani egyetemista!
De még mielőtt belekezdenék, utólag szeretnék boldog karácsonyt és újévet meg előre kínai újévet kívánni minden kedves és kitartó olvasómnak, aki még nem hagyta magára a blogom!
És akkor jöjjön pár meglátás:
Itt az egyetem sok szempontból totál ellentéte az otthoniaknak, ami igazából kifejezetten pozitív irányba lendíti a mércét az ázsiai felsőoktatás javára!
Mondjuk azt is figyelembe kell venni, hogy nekem nagyon úgy tűnik, hogy a művészetisekkel kapcsolatban elég bipoláris a hozzáállás, egy részről sokkal lazább, mint egy biflázós, több elméleti tudást igénylő szak (mint pl. a Mátéé), viszont ezzel szemben tornáztatják rendesen a kreativitásunk, nem volt olyan hét, hogy ne lett volna legalább 3-4 tantárgyból beadandónk!
Az elméleti oktatás borzalmasan hiányos, emiatt nincsenek komoly vizsgáink, mert nem nagyon van mit számonkérni... (Amitől falra mászok, hogy a külföldi nevekre és kifejezésekre, mindre van (kb.) kiejtés szerinti kínai megfelelő, és a diákok csak azokat tudják, ha kimondom az igazi neveket csak néznek rám bután... pl. Mondrian (holland festő) nevét úgy mondják (fonetikusan írom:) "Mengdelián", vagy Walter Gropius helyett "Vóerte Geluopéjszü", én meg tudjam, hogy kiről beszélnek xD )
Minden órán ott kell lenni, csak 3-szor lehet hiányozni egy tantárgyból félévente és ezt elég szigorúan veszik, szerintük ez a felnőtté válás felé vezető úthoz fontos, míg gondoljunk csak bele otthon az egyetemen szorgalmi időszakban be se kell járni, elég ha a vizsgára mész be...Erről nekem inkább szájbarágós, buksisimogatós, középsulis érzet jut eszembe, semmint a felnőttség.
A félévi jegynél nem feltétlenül a vizsgán van a hangsúly, inkább az egész félévben megannyi beadandókból átlagolnak, beleszámít az órai részvétel, aktivitás, és általában minden tantárgyból kell tartani legalább egy powerpoint prezentációt (ami sokszor a leginkább meghatározó a jegyek szempontjából). Van olyan óra amire be se kell ezen a héten már menni, mert nincs belőle vizsgánk, és már lezárt minket a tanár...
A vizsgaidőszak egy hétbe van besűrítve, nem úgy mint otthon.
Számonkéréseknél, beadandóknál könnyítésként lehet ugyan angolt használni válaszadásra, de amúgy nagyívben le van szarva, hogy értjük-e a dolgokat vagy sem. Ezért előfordul, hogy félreértem a feladatot. A csoporttársak se kifejezetten segítőkészek, és soha senki nem tud semmit. Azért persze vannak kivételek!
Ha próbálnék kapcsolatot teremteni valamelyik csoporttársammal, a következő szituációk egyike alakul ki:
1.) Előre eldöntötte a fejében, hogy nem tudok kínaiul, és ezért akárhányszor próbálkozunk kommunikálni nem érti mit mondok, többszörös elismétlés után se.
2.) Azt hiszi, hogy velem angolul kell beszélni, ezért kerül.
3.) Beszélgetünk kínaiul és előjön valami, amit nem értek (1-1 szó ami nincs benne a szókincsemben/ nem hallottam még), azt hiszi, hogy angolul kell beszélni és leblokkol. Esetleg idehív egy másik hiányos angoltudású csoporttársat, hogy magyarázd már el neki. Már ketten tanakodnak a fejem fölött a megfelelő angol kifejezésen, ahelyett, hogy megpróbálnák körülírni, más szavakkal elmagyarázni kínaiul. (Ez az amit én csinálok többnyire beszéd közben, ha nem tudom a kulcsszavakat, addig csűröm csavarom amíg rájönnek...)
4.) Azon ritka emberek egyike, akik valamennyire érdeklődnek irántam és próbálnak megérteni. Ők segítenek, ha tudnak. Velük vagyok "jóban".
5.) Belefáradok a folytonos magyarázkodásba:
ezért inkább odamegyek a másik külföldihez és dumálunk egy jót angolul
vagy
ezért inkább nem beszélek senkivel.
Röviden: nem lesz kínai puszipajtásom...
Vizsgák:
Tegnap Rajzon, volt rajzolás "vizsga", de csak a szokásos fénykép lemásolós, nem kell hozzá húdenagy rajztudás...Kiadványtervezésen viszont írtunk rendesen vizsgát, és hát a kérdések kb. harmadát csak tippeltem, mert kissé homályos volt néhány írásjel jelentése, de azért úgy-ahogy értettem a kérdéseket (ilyen abcd kiválasztós volt). Azért nem lett rossz az arány: a 60-ból 18 pontot vesztettem csak, és a teszt másik fele meg betűtervezés volt, amit gondolom nem lehet igazán elrontani, szóval összeségében véve egyáltalán nem lett rossz szerintem!
Ma az alapvető design óránkon meg félévi kipakolás volt, ahol be is kellett mutatni a munkáinkat, sajna itt nem leszek 5-ös, mert sokszor volt, hogy nem tudtam mi a feladat, ami utólag derült ki.
De csináltam pár képet, egyúttal láthatjátok a csoporttársaimat is, még úgyse raktam fel róluk semmilyen képet eddig...
Ennyi volna, most így hirtelen nem jut eszembe más, majd hétvégén írok még a többi vizsgámról!
Jövő héttől pedig 1 hónap jól megérdemelt szünet következik, ami viszonylag eseménytelen lesz, mert Mátéval úgy döntöttünk, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján nem nagyon dugjuk ki az orrunk az újévi embertömegeket elkerülvén!
Ja és még egy apróság, aki még nem tette és szeret engem és tetszik neki az lájkolja az alakulóban levő márkámat facebookon:
Blowing Raspberry
Tudom tudom, szörnyű vagyok, hogy hónapokra hanyagolom mindig a blogom, de őszintén mondom az utóbbi időben nem történt igazán sok említésre méltó, amiről érdemes lenne blogolni!
Minden nap suli, hétvégén meg punnyadás...mókuskerék...
A karácsony nem volt semmi extra, bár idén volt karácsonyi hangulatom valamelyest, de eléggé elromlott azon a ponton, hogy nem volt karácsonyi szünet... Elmentünk egy japán all you can eat-be karácsony alkalmával, ahol átvágtak minket és csak kétszer lehetett rendelni, de azért nagyon finom volt persze! Szilveszterkor már inkább biztosra mentünk és visszamentünk a Yayan Yakinikube, ami újfent remek élmény volt! (Éljen a japán hússütögetés orrvérzésig!!!)
Most, hogy így az első félév végéhez közeledünk, megosztanék pár tapasztalatot arról, hogy milyen volt az elmúlt félévem, mint taiwani egyetemista!
De még mielőtt belekezdenék, utólag szeretnék boldog karácsonyt és újévet meg előre kínai újévet kívánni minden kedves és kitartó olvasómnak, aki még nem hagyta magára a blogom!
És akkor jöjjön pár meglátás:
Itt az egyetem sok szempontból totál ellentéte az otthoniaknak, ami igazából kifejezetten pozitív irányba lendíti a mércét az ázsiai felsőoktatás javára!
Mondjuk azt is figyelembe kell venni, hogy nekem nagyon úgy tűnik, hogy a művészetisekkel kapcsolatban elég bipoláris a hozzáállás, egy részről sokkal lazább, mint egy biflázós, több elméleti tudást igénylő szak (mint pl. a Mátéé), viszont ezzel szemben tornáztatják rendesen a kreativitásunk, nem volt olyan hét, hogy ne lett volna legalább 3-4 tantárgyból beadandónk!
Az elméleti oktatás borzalmasan hiányos, emiatt nincsenek komoly vizsgáink, mert nem nagyon van mit számonkérni... (Amitől falra mászok, hogy a külföldi nevekre és kifejezésekre, mindre van (kb.) kiejtés szerinti kínai megfelelő, és a diákok csak azokat tudják, ha kimondom az igazi neveket csak néznek rám bután... pl. Mondrian (holland festő) nevét úgy mondják (fonetikusan írom:) "Mengdelián", vagy Walter Gropius helyett "Vóerte Geluopéjszü", én meg tudjam, hogy kiről beszélnek xD )
Minden órán ott kell lenni, csak 3-szor lehet hiányozni egy tantárgyból félévente és ezt elég szigorúan veszik, szerintük ez a felnőtté válás felé vezető úthoz fontos, míg gondoljunk csak bele otthon az egyetemen szorgalmi időszakban be se kell járni, elég ha a vizsgára mész be...Erről nekem inkább szájbarágós, buksisimogatós, középsulis érzet jut eszembe, semmint a felnőttség.
A félévi jegynél nem feltétlenül a vizsgán van a hangsúly, inkább az egész félévben megannyi beadandókból átlagolnak, beleszámít az órai részvétel, aktivitás, és általában minden tantárgyból kell tartani legalább egy powerpoint prezentációt (ami sokszor a leginkább meghatározó a jegyek szempontjából). Van olyan óra amire be se kell ezen a héten már menni, mert nincs belőle vizsgánk, és már lezárt minket a tanár...
A vizsgaidőszak egy hétbe van besűrítve, nem úgy mint otthon.
Számonkéréseknél, beadandóknál könnyítésként lehet ugyan angolt használni válaszadásra, de amúgy nagyívben le van szarva, hogy értjük-e a dolgokat vagy sem. Ezért előfordul, hogy félreértem a feladatot. A csoporttársak se kifejezetten segítőkészek, és soha senki nem tud semmit. Azért persze vannak kivételek!
Ha próbálnék kapcsolatot teremteni valamelyik csoporttársammal, a következő szituációk egyike alakul ki:
1.) Előre eldöntötte a fejében, hogy nem tudok kínaiul, és ezért akárhányszor próbálkozunk kommunikálni nem érti mit mondok, többszörös elismétlés után se.
2.) Azt hiszi, hogy velem angolul kell beszélni, ezért kerül.
3.) Beszélgetünk kínaiul és előjön valami, amit nem értek (1-1 szó ami nincs benne a szókincsemben/ nem hallottam még), azt hiszi, hogy angolul kell beszélni és leblokkol. Esetleg idehív egy másik hiányos angoltudású csoporttársat, hogy magyarázd már el neki. Már ketten tanakodnak a fejem fölött a megfelelő angol kifejezésen, ahelyett, hogy megpróbálnák körülírni, más szavakkal elmagyarázni kínaiul. (Ez az amit én csinálok többnyire beszéd közben, ha nem tudom a kulcsszavakat, addig csűröm csavarom amíg rájönnek...)
4.) Azon ritka emberek egyike, akik valamennyire érdeklődnek irántam és próbálnak megérteni. Ők segítenek, ha tudnak. Velük vagyok "jóban".
5.) Belefáradok a folytonos magyarázkodásba:
ezért inkább odamegyek a másik külföldihez és dumálunk egy jót angolul
vagy
ezért inkább nem beszélek senkivel.
Röviden: nem lesz kínai puszipajtásom...
Vizsgák:
Tegnap Rajzon, volt rajzolás "vizsga", de csak a szokásos fénykép lemásolós, nem kell hozzá húdenagy rajztudás...Kiadványtervezésen viszont írtunk rendesen vizsgát, és hát a kérdések kb. harmadát csak tippeltem, mert kissé homályos volt néhány írásjel jelentése, de azért úgy-ahogy értettem a kérdéseket (ilyen abcd kiválasztós volt). Azért nem lett rossz az arány: a 60-ból 18 pontot vesztettem csak, és a teszt másik fele meg betűtervezés volt, amit gondolom nem lehet igazán elrontani, szóval összeségében véve egyáltalán nem lett rossz szerintem!
Ma az alapvető design óránkon meg félévi kipakolás volt, ahol be is kellett mutatni a munkáinkat, sajna itt nem leszek 5-ös, mert sokszor volt, hogy nem tudtam mi a feladat, ami utólag derült ki.
De csináltam pár képet, egyúttal láthatjátok a csoporttársaimat is, még úgyse raktam fel róluk semmilyen képet eddig...
 |
| tanárnéni középen beszél |
 | |
| a maláj csoporttársam pózol, ő kb. olyan mint a Doma, az osztály bohóca xD |
 |
| otaku lány szekció meg oldalt a másik külföldi diák a karib tengerről, de sajna nem kalóz |
 | |
| enyimééé (szabadtéri ülőke terv) |
 | |
| makett plusz sólisztgyurma emberek :D |
 | |
| makettem közelebbről |
 |
| levélpapír és névjegykártya terv |
Ennyi volna, most így hirtelen nem jut eszembe más, majd hétvégén írok még a többi vizsgámról!
Jövő héttől pedig 1 hónap jól megérdemelt szünet következik, ami viszonylag eseménytelen lesz, mert Mátéval úgy döntöttünk, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján nem nagyon dugjuk ki az orrunk az újévi embertömegeket elkerülvén!
Ja és még egy apróság, aki még nem tette és szeret engem és tetszik neki az lájkolja az alakulóban levő márkámat facebookon:
Blowing Raspberry
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)