Nagyjából sínen...

Sajnos az internettel még mindig bajok vannak, de most már tényleg napok kérdése és megoldódik a remélhetőleg!

Nagyjából 1 hete írtam utoljára, lássuk mi minden is történt azóta… (dátumozva írok, hogy jobban tudjak emlékezni)

30-án (másnap) be kellett mennünk a Nyelviskolába adminisztráció céljából, meg hogy befizessük az 1. szemesztert. Amint beléptünk az irodába már azzal fogadtak, hogy végre megérkeztek a táskáink, úgyhogy kimentünk értük a portásfülkéhez, nem volt túl kellemes dolog végigvonszolni a fél campuson miközben zuhog az eső és tartani kell az esernyőt is. (Helyesbítés az előző bejegyzéshez: Kiderült, hogy a sok eső egy épp Taiwan felett elhaladó taifun miatt volt, nem monszun vagy ilyesmi!) Visszamentünk az irodába, ahol ment ezerrel a légkondi (mint ahogy nagyjából mindenhol máshol) úgyhogy bőrigázva vacogtam amíg várni kellett a sorunkra. Így is kaptam egy pólót a hátamra Johntól, aki nagyon kedves amúgy, őt lehet mindenféle hülyeséggel nyaggatni, mindig széles vigyorral szívélyesen magyarázza el. Miután mindent elintéztünk a Nyelviskolában, Máté előbb segített nekem felvinni a szobámba a táskám (miután a 4.-en laktam), azután vitte a sajátját a maga kolijába. Úgy vetettem rá magamat a táskámra mint vmi héja, futottam hajat mosni meg zuhanyozni egy jó nagyot, és végre ruhát cserélhettem…Végre úgy éreztem, hogy minden sínen van végre, megérkeztünk, jó lesz itt!

31-én még szabad napunk volt, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Ximenbe, ami ilyen shoppingnegyed és bár eddig is azt tapasztaltuk, hogy Taiwan ahol MINDENT meg lehet venni, de akkor Ximendingben meg még mindenebb mindent xD Igaz kicsit drágább meg itt fenn áll a veszély, hogy gyanútlan fehér ember lévén át akarnak verni az árakkal…Persze nem kell minket félteni egész jól kiigazodunk már a fejben átváltáson. Tulajdonképp aznap végig csak mászkáltunk, úgyhogy nem is tudok róla sokat írni.

1-én volt az első tanítási nap, a sima órán egy kedves, fiatal tanárnénit kaptunk, de ő csak arra a hétre tanított minket mint helyettesítő (gyanítom, hogy friss diplomás lehetett és adtak neki egy kis lehetőséget gyakorlásra). Utána volt kiejtés óra is, amit az a tanárnéni tart (Zhang laoshi) aki a fentebb említett órán az állandó tanárunk. A csoportunkban amúgy 6-an vagyunk, Diego Kolumbiából, Niu Indonéziából, egy mongol gyerek (a nevét nem tudtam megjegyezni), és Sebastian, Némethonból, akivel igencsak jóba lettünk (plusz ugye Máté meg én).

2-án nem volt semmi izgi, csak órák voltak (beszélgetés óra egy 3. tanárral) és megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk Máté, Sebastian meg én intézkedni az itt tartózkodással kapcsolatban. Meg elmentünk a Carrefourba, ami busszal kb. 5 megálló a sulitól. És imádkoztunk, hogy jöjjön már el a szombat, amikor is jön a nagy költözés az új koleszba és lesz internet!

3-án (pénteken) óra után Sebastiannal elmentünk a Bevándorlós hivatalba (az ösztöndíjasoknak kötelező) itt eltöltöttünk kis időt amíg sorrakerültünk. Utána még sétálgattunk Taipeiben, megnéztük a hostelt ahol Sebastian lakott, körülnéztünk a Shin Kong Mitsukoshi Department Store-ban, ami ilyen japán bevásárlóközpont, csak japán boltokkal, az aljában van egy kb. Interspar kaliberű szupermarket is, ahol csak japán élelmiszerek vannak. És este elmentünk a Shi Lin night marketbe, ami állítólag Taipei legnagyobb night marketje. Itt a kedvencünk a nyársratűzött sült fürjtojás lett, Sebastian repetázott is belőle. Tök jól éreztük magunkat, vettem egy tökjó felsőt is, csak az árnyékolta be az estét, hogy a lányok kolijában 23:30kor kapuzárás van, és bár elindultunk 1 órával előbb, mégis késtem negyed órát. Úgyhogy a hazafele utat végig paráztuk, hogy mi lesz, ha zárva lesz már a kolesz, de aztán hálisten nem volt ilyen komolyan véve a dolog. Bónuszként pokolian megfájdult a fejem, valszeg a frontváltozás miatt. Éjfélkor még gyorsan össszedobáltam minden cuccom, mert ugye másnap 8:20ra ki kellett rakni a bejárathoz, hogy a kisteherautó elvigye őket az új koleszhez.

És akkor a szombat!

Reggel fél 8 fele kb. zombiüzemmódban még mindig hasogató fejfájással lehurcoltam az összes cuccom a 4.-ről, és onnantól vártuk a teherautót. És vártunk, és vártunk, vagyis vártam egyedül, mert rajtam kívül mindenki népcsoportonként klikkesedett (mondjuk azt nem értem, hogy miért jó az egy-ország-belieknek, ha csak egymással barátkoznak, de mindegy…)

Aztán kiderült, hogy a fiúk miatt késik a kocsi, mert az ő koleszükhöz mentek először és ők még nem is álltak sehogy. A második ’akadály’ az volt, hogy nem igazán fért fel minden cucc az autóra, úgyhogy a felét nekünk kellett elcipelni, a rejtélyes és sokat emlegetett új koliig. Az egyik Burkina Faso-i csajszi rögtön jött amint látta, hogy mennyi cuccom lemaradt és kivette a kezemből a legnehezebbet, hogy azt ő hozza. Azt már tudtuk, hogy a koli a campuson kívül lesz, de hálisten nagyjából 5 perc séta volt csak. Aztán megérkeztünk a kolihoz ami egy 12 emeletes, hihetetlenül gyönyörű, lakópark-szerű, csilivili, tök újonnan épült ház. (Utóbb kiderült, hogy ez tényleg egy újonnan átadott lakópark és csak pár emelet a sulié a többi lakásba fokozatosan jönnek beköltözni mindenféle taiwani emberkék.)

Bementünk és megindult a tömény szenvedés, azaz ki melyik szobába kerül. Előszőr a fiúkat osztották el egy előre megírt véletlenszerű beosztás szerint, ez még viszonylag gyorsan ment mert csak páran variáltak, aztán jöttek a lányok… Ez már jóval nehezebbnek bizonyult, mert mindenki bekavart, hogy ő ki akarja cserélni a szobatársát, én meg kb. őrjöngtem magamban, mert nekem mindegy volt kivel vagyok, csak hadd telepedjek be vmi szobába és dőljek le a fejfájás miatt. Szóval nagyjából 2 óra huza-vona után Pan laoshi idegösszeroppanás szélén összehívta a lányokat, hogy akkor vissza az egész,rearranging, mindenki álljon össze 4esével azzal akivel egy szobában akar lenni. Szóval mindenki párosodott, én meg ácsorogtam egyedül, hogy nekem halál mindegy, mert egyrészt azért jöttem, hogy megismerjek sokmindenkit, másrészt már olyan szintre kerültem a fejfájás miatt, hogy kb sírtam volna. Egy kicsit el is keseredtem, hogy most megint én basztam el vmit, hogy egyedül maradtam, vagy mi van már. Aztán voltak olyanok, akik ilyen 2en voltak jóban és azon kívül nem ismertek senkit, pl egy japán csajszi aki oda is jött hozzám és nekem szegezte a kérdést, hogy német-e vagyok-e… én meg mondtam, hogy én biza magyar vagyok, erre sarkon fordult és elment pff…

Aztán 2 tanácstalan koreai lány, tétován leszólított, és leginkább kézzel-lábbal, mert nem tudtak angolul, kiötöltük, hogy akkor legyünk egy szobában. (Tudom-tudom, de itt realizáltam, hogy még mindig lennék inkább koreaiakkal egy szobában, mint valami zuluval, vannak egész extra arcok itt ismeretlen karibi szigetekről…) Ez így mind szép és jó volt, csakhogy ezzel, akik 3man voltak csak együtt, mint mi leftover lettek, úgyhogy megint várhattunk csomót, mert nem tudták milyen szobába rakjanak minket. Addig a koreai lányokkal próbáltunk vmit beszélgetni úgy mégis de nem sokra jutottunk, úgyhogy feladtuk hamar. Aztán Máté visszajött a lobbyba miután kipakolt és hozott vizet, hogy vegyek be gyógyszert.

Itt jegyzem meg, hogy a költözködést bonyolító Pan laoshi és a koli manager mellett, volt egy rakat önkéntes diák az egyetemről segíteni (gondolom azzal a mögöttes szándékkal, hogy majd jól összehaverkodnak a nemzetközi diákokkal, vagyis velünk).

Szóval 3 kínai lány jött, hogy megmutatják a szobánkat. Bevittek minket egy 3 ágyas szobába a 10.-en, én meg rögtön vadállat módjára kezdtem kipakolni. Csakhogy kb. 10 perc múlva jöttek, hogy mégse ebben a szobában leszünk, fogjuk a cuccainkat és költözés másik szobába. Még jó, hogy békés típus vagyok, szerintem a helyemben már mindenki hisztirohamot kapott volna. Ez már egy 4 ágyas szoba volt, de még mindig kérdéses, hogy ez lesz-e a tényleges szobánk, úgyhogy leültünk és vártunk, hogy mi lesz. Közben a kínai lányoktól megkérdeztem, hogy mi volna ha vennék egy wifi routert, mert mint kiderült az internet modem kábellel működik, ami nem igazán kényelmes hosszú távon. Nah megint kiderült, hogy kockafej vagyok, szegényeknek évekig magyaráztam, hogy a wifi nem egyenlő internet, hanem csak egy kis cucc ami vezeték nélkül is használhatóvá teszi azt az internetet ami a modemben rejlik. Végül feladtam és mondtam, hogy najó veszek egy retkes kábelt max. húzom magam után az 5 m madzagot ez van. Erre ők erőskődtek, hogy azért megkérdezik nekem, hogy lehet-e. De legalább ezután tökjó beszélgetésbe keveredtünk, amit végül e-mail cím és telszám csere kísért, meg egy ígéret miszerint, ha bármi van szóljak és szívesen segítenek, pl. itteni simkártya vásárlásban. Aztán ennek örömére a kínai lányok, Sebastian, Máté és én kimentünk bevásárolni pár dolgot (többek között LAN kábelt) és 3ra le kellett menni megint a lobbyba, hogy megkapjuk a szobakulcsot (azaz chipkártyát), meg a légkondi távirányítót valamint az internethez a jelszavat. Most már inkább leírom névszerint, a kínai lányok: Pan és Joy, akik tesók és kommunikáció és médiatudomány szakosok, (valamint May, aki szegény csak törte az angolt, ő pedig festő szakos, de ő már nem volt itt ekkor, más dolga volt úgyhogy el kellett mennie). Aztán hirtelen felindulásból megkérdezték, hogy van-e tervünk estére, mert ha nem akkor ők szívesen elvisznek minket valahova. Úgyhogy megbeszéltük, hogy 6-kor (3/4 óra múlva) talizunk a bejáratnál. Addig eredetileg zuhanyozni akartam volna, de előbb gondoltam kipróbálom, hogy megy-e a net, és persze nem működött. Egyszer csak itt termett Pan is, vele is kipróbáltuk, aztán mondta, hogy hív valakit, aki megnézi, miért nem megy. Amire visszajöttek 6 óra volt, én meg nem is zuhanyoztam még, mert vártam őket. Kiderült, hogy nem jó a modem, úgyhogy szopóka (miután minden vadiúj, gondolom ez a gyárilag selejt kategória). Így aztán inkább neki indultunk a nagyvilágba, a Shida Night Marketbe, immáron 7en: Pan és Joy, Sebastian, David, egy koreai srác, aki Máté szobatársa, az egyik koreai lány, aki az én szobatársam, Máté és én.

Útközben Panék mutattak nekünk egy szuperjó boltot, amit nem vettünk észre azelőtt mikor pár napja a Shin Kong Mitsukoshiban sétálgattunk, a Daiso-t, ami ilyen 100 Ft-os bolt japán módra. Itt Taiwanon a Daisoban minden 39 yuan, ami kb. 280 Ft.

Elég jó hangulatban telt az este, forgóban dumált mindenki mindenkivel, úgy ahogy azt rendes interkultúrális diákoknak kell. Most már, új koli, új szabályok alapon, nincs kapuzárás sem, se lányok-fiúk nem keveredhetnek tilalom sem, úgyhogy sokáig elvoltunk, aztán mikor visszatértük mi még Sebastiannal bedobtunk egy sört és beszélgettünk egy jót megint.

5-én(vasárnap) punnyadás és pihi következett a szombati hosszúra sikerült nap után. Lementem Máté szobájába, mert náluk van már net, szóval amit garázdálkodtam a neten tegnap az onnan történt. Aztán 3 körül felkerekedtünk enni valamit. Itt Xinzhuangban talán még jobbak is a boltok, mert ahogy számítottam is rá, jóval olcsóbb minden, mint Taipeiben. Ráadásul megismertük a helyeket a múltkori barangolás miatt, úgyhogy simán visszataláltunk azokhoz a boltokhoz, amiket még kinéztünk magunknak, többek között egy olcsó ruha áruházat, pl. a felsők/egyberuhák 100-300 NT (~700-2000 Ft) és baromi jó cuccok vannak!

És parapapaaam (dobpergés) találtunk egy Daiso-t is 10 percre a kolitól!

Ma reggel pedig az órát most már Zhang laoshi tartotta és mondta, hogy minden nap lesz teszt.

Utána Máténak eligazítás volt úgyhogy én visszamentem a koliba, hogy befessem a hajam, mert óriási volt a lenövésem. (Nem tudom amúgy, hogy miért, de az fodrász itt elég drága 1000-1500 NT (kb. 6-8000 Ft) úgyhogy sokkal inkább megéri magamnak alkotni.)

Időközben visszajöttek a szobatársaim is, ők amúgy Kim Eun Ae és Kang Ye Ji , és valami egész érdekes módon beszélgetni kezdtünk valami angol-japán-kínai keveréknyelven (mert az egyikük ért valamennyit japánul is) plusz fordítógép segítségével. Végül vagy 3 órán keresztül dumáltunk, tökjó volt! Szóval mondhatom, hogy kellemeset csalódtam bennük.

Ma pedig megint megyünk Panékkal night marketezni<3