2010. november 29., hétfő

Vége az első felvonásnak, Yayan Yakiniku étterem

Bocsánat a késésért, de tegnap közbejött valami, uhogy nem tudtam ide írni viszont ma kárpótlásul dupla kiadással jelentkezem!
Lássuk mi történt mióta utoljára írtam!
Előszöris 24-én írtuk az első szemeszter záróvizsgáját, amin természetesen mindenki átment bőven. Ez itt a reklám helye: Mátéé lett a legjobb 100 azaz száz százalékkal! *round of applause for him* Én 3 hibát ejtettem ami azt jelenti, hogy 93%-ot értem el. Most 24-30-ig szünet van, azaz szerdán kezdődik a következő szemeszter, immár a 2. tankönyvvel!
Így aztán ennek örömére, úgy döntöttünk, hogy szerdán (a szünet első napján) elmegyünk megünnepelni ezt, egy yakiniku étterembe. Elvileg sokan mentünk volna, mint a múltkor, de a végén, nem ért rá senki kb. akiket hívtunk, úgyhogy 4-en estünk neki a feladatnak: Suyun, Sebastian, Máté és én. Mivel ebédidőben mentünk, mert az úgy olcsóbb, ezért rajtunk kivűl csak egy párocska falatozgatott, ami azt jelentette, hogy a 3-4 felszolgáló felváltva ugrált minket körül. (Utána elmentünk a Carrefourba bevásárolni, mikor visszafele jöttünk, már este volt és néztük, hogy a hely szinte teljesen tele volt, magyarul szerencsések voltunk.)

Ez egy japán stílusú étterem megint, aminek annyi a titka, hogy az asztalokon szénnel működő minigrill-lapokon sütögeted a husidat, vagy haladat, vagy esetleg zöldségeket.
Elég szép vála-steak (LOL) volt egyébként, mindenféle pácolt hús, marha, sertés, csirke, bárány(!), halak és tengeriherkenytűk szépszámmal, nekünk a kedvencünk az angolna volt, (eszméletlen finom!!!), meg mindenféle grillezhető zöldség, plusz saláták (meg rizs, de hülye az aki rizst eszik egy all-you-can-eat helyen xD)
 Máté és a hústenger
 Orsika és a lazacfej

Ez is all-you-can-eat hely, 2 órás limittel (kb. 2500 ft-ért!). Bónuszként volt egy mini-hotpot is az asztalon, amit nem nagyon értettünk, mert ha már egyszer 2 óra alatt tele kell tömni magunk sült husival, akkor minek akarnánk levest enni.
Végül még sikerült is a 2 óra végére teleenni magunkat, úgyhogy a küldetést teljesítettük, de azt nem garantálom, hogy nem megyünk még vissza:)


Utána mint ahogy már korábban említettem elmentünk a Carrefourba vásárolni, aminek meg is lett az eredménye:


Májkrém és KENYÉR!!!
Azt már régóta tudtuk, hogy a Carrefour pékkínálata mesés, miután francia szupermarketről van szó, de főleg azért nem vettünk róla tudomást, mert az árak már annyira nem mesések...
Viszont egy dolgot nem tudtunk: este leárazzák őket! Becsomagolják a pésütiket 3masával, 4esével, és jóval olcsóbbért tudod megvenni. Ígyhát összeálltunk a Sebastiannal, egy csomag 3dbos cipóra,ami mindannyiunknak jól megérte:) (Német lévén ő is eléggé hiányolja az igazi kenyeret.)
Ami meg a ráadás volt, hogy új szállítmány érkezhetett, mert eddig nem volt májkrém, de most kiszúrta a szemünket a fini franciás paté, ami igencsak boldog perceket okoz nekünk azóta is:)


És máris jön a következő fejezet, a Nyelviskola által szervezett kirándulás!
Stay tuned!

2 megjegyzés:

  1. Hú, hatalmas gratula mindkettőtöknek ezekhez a fényes eredményekhez! Csak így tovább!
    Megérdemeltétek a fini vacsit!
    A Carrefour-os vásárláson pedig jót nevettem, pontosan ugyanilyen májkrémek figyelnek a hűtőnkben, hiszen valóban francia, itt Monpellierben több is van, kisebb és nagyobb Carefour is, igaz, nekünk most nem akkora kuriózum a paté, meg a kenyér, de tényleg finom. De ha az ottani Carefournak is ugyanolyan a kínálata, mint az itteninek, akkor elhiszem, hogy öröm volt ott vásárolni! :-)

    VálaszTörlés
  2. itt valami miatt nagy keletje van, mindenhol van carrefour. nagy bevásárlásra meg európai barát kajákért mi is mindig oda megyünk:)

    VálaszTörlés